Történetek,
Gondolatok Nagyböjtre
Történetek február 13-23-ig
Történetek február 24-től március 2-ig
Történetek március 3-tól március 9-ig
Történetek március 10-től március 16-ig
Történetek március 17-től március 23-ig
Március 24.- Virágvasárnap
A nagy bűvész Hudini egy nagyon híres bűvész volt. Hogy miről volt híres? Hát arról, hogy bárhonnan ki tudott szabadulni. A legjobban őrzött börtönökből is sikeresen kijutott anélkül, hogy észre vették volna. Különböző cseleket, trükköket alkalmazott.
Egyszer meghívták egy kis faluba. A településen építettek egy kis börtönt. A cellák biztonságát akarták tesztelni. Hudini elvállalta. Az épület tervezői állították, hogy ezeket a börtönajtókat még maga Hudini sem tudja kinyitni. A nagy bűvész közölte, hogy 5 perc alatt ki fog jönni a rácsok mögül. Bement a cellába, majd rácsukták a vasajtót. Hudini rögtön munkához látott. Nem teljesen tisztességes, de a nadrágövében egy kis tű volt elrejtve. Most elővette a tűt, és elkezdte a zárat mozgatni vele. Már fél óra eltelt, de a zárral még mindig nem boldogult. Minden eddig ismert módszerét megpróbálta bevetni, hogy a kis tűvel kinyissa a börtönajtót. Már 2 óra is eltelt, de még mindig semmi eredmény.
A bűvész már kezd kétségbeesni. Szenved a gondolattól: Mi lesz, ha nem bír kijutni? Végül teljesen feladta. Kétségbeesetten, összetörve kissé nekidőlt a börtönajtónak.
A könyökével egy kicsit meglökte az ajtót, és majdnem kiesett rajta. Az ajtó ugyanis kinyílt, mivel be sem volt zárva.
Ez az eset valóban megtörtént, de lelki értelemben is nagyon sokat tanulhatunk belőle.
Az emberek rabságban élnek. A bűn rabságában. Próbálnak szabadulni, minden terhet lerázni magukról, de az igazi békés szabadságot nem tudják elérni. Megkísérlik csalással, ügyes kis eszközökkel kinyitni a börtönajtót, miközben nem veszik észre, hogy az végig nyitva volt. Jézus kinyitotta számunkra az ajtót. Nem kell elszenvednünk jogos büntetésünket, szabadon távozhatunk, az ajtó már nincs kulcsra zárva. Sajnos sokan még nem tudják ezt, és keresik a kulcs megoldást az életük nagy problémájára. Légy te, aki felvilágosítod az embereket arról, hogy az ajtó nyitva áll, és az onnan kivezető út maga Jézus!
Március 25. -Nagyhétfő
A nehézség jó oldala
Egy napon, amikor egy férfi a szabadban sétált, a földön talált egy bebábozódott lepkét és hazavitte. Nap mint nap kiváncsian figyelte, mikor fog kibújni a tokból.
Egyszer csak látta, hogy egy kicsiny lyukon megpróbál kijönni a kis lepke.
Feszülten figyelte, hogyan próbálkozik, hadakozik. Egy idő után azonban úgy tűnt, hogy feladta a küzdelmet és nem tud kibújni.
A férfi megsajnálta szegényt és keresett egy ollót, aminek a segítségével szélesebbre vágta a lyukat. Ennek következtében könnyedén kibújhatott, de teste és szárnya igen kicsiny volt. Ezután a férfi nagyobb érdeklődéssel figyelte, hogyan fog növekedni a kis lepke és vajon mikor fog repülni.
Azonban a lepke teste alig fejlődött valamit és szárnyai ugyanolyan erőtlenek maradtak mint amilyenek voltak. Emiatt soha nem tudott repülni!
A férfi értetlenül állt a történtek előtt. Nem érette, hogy Isten akarata szerint a lepke csak úgy tud megerősödni, ha megküzd a kis lyukkal és átverekedi magát rajta. Csak így tudnak megerősödni az izmai, hogy képes legyen az életben megállni a helyét.
Néha nekünk is küzdelem és nehézség szükséges az életünkben, hogy megerősödjünk. Ha Isten nem engedné meg ezeket a nehézségeket, akkor soha nem tudnánk olyan erősek lenni, mint amilyenek lehetnénk.
Emlékezz arra, hogy Isten soha nem helyez rád nagyobb terhet, mint amit el tudnál hordozni. A nehézségek által erősít minket, mint a tűzben megpróbált aranyat. Ne terheljen le az ami nincs meg, hanem mindig adj hálát Jézusnak azért amid van és örvendezz azon amit már eddig is kaptál tőle!
Március 26.- Nagykedd
A pap és a bűnei
„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll most, atyám!” – mondta az asszony. „És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?”
-„Egyáltalán nem!” – válaszolt a pap. „De, hogy biztosak legyünk benne, hogy valóban Jézus az, aki megjelenik magának, tegyen fel neki egy kérdést legközelebb. Kérdezze meg tőle, milyen bűnöket vallottam meg neki imádságban. Aztán jöjjön el hozzám, és mondja el, hogy mit mondott!”
Pár nappal később visszatért az asszony.
-„Volt megint látomása Jézusról?” – kérdezte a pap.
-„Volt!” – válaszolta az asszony.
-„És megkérte, hogy mondja el a bűnöket, amiket imádságban megvallottam neki?”
-„Igen, megkértem. Viszont azt válaszolta Jézus, hogy elfelejtette...”
Jézus Krisztus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti a bűneinket, amikor őszinte szívvel megvalljuk azokat Neki. Ne engedjük, hogy megbocsátott vétkeink súlya továbbra is nyomja lelkünket. Bízzunk Jézus kegyelmében, és kérjük az Ő szabadítását, utána pedig engedjük, hogy lelkünket átformálja, hogy többé ne kövessük el azokat a bűnöket.
"Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket." (1Jn 1, 9)
Március 27.- Nagyszerda
A patikus
Istennel bizony nem sokat törődő gyógyszerészsegéd voltam egy kis faluban. Gazdám nem nagyon szeretett éjjel ügyeletet tartani. Ez rendszerint rám hárult. Egyik éjjel már harmadszor keltem fel kimerülten, idegesen, ingerülten. Mikor kinyitottam az ajtót, egy copfos kis parasztlányka állt előttem recepttel a kezében. Dühömben majd hozzávágtam a kulcsot.
-"Ne haragudjon patikus bácsi, nagyon beteg az édesanyám." De én csak dühösen, álmosan dolgoztam tovább, és elkészítettem az orvosságot. A kislány fizetett, és "Isten fizesse meg"-et is mondott. Én eltettem a pénzt, a receptet is el akartam tenni, amikor véletlenül ismét a receptre néztem. Egy pillanat alatt átfutott az agyamban egy rettenetes felismerés: Jaj, mit tettem?! Sokszoros adagot adtam az egyik alapanyagból, ami már méreg, és az az édesanya reggelre halott lehet. Mint a bolond rohantam az ajtóhoz, ki az utcára és hangosan, kiabálva mondtam: Kislány, kislány! De nem jött vissza. Már messze járt. Betámolyogtam a hátsó kisszobába, térdre estem, kezemet összekulcsoltam, és imádkozni kezdtem ahhoz, akihez gyermekkorom óta nem imádkoztam:
-"Hát áldj meg és segíts, ha tudsz, Isten, ha vagy az Égben." Valami effélét mondhattam, és azt sem tudom, hogy meddig tartott. Ha rövid volt is, ezer esztendőnek tűnt. És ekkor megint belehasított a csöndbe a csengő. Rohantam az ajtóhoz. Megdermedten álltam, nem akartam hinni a szememnek. Megint a copfos kislány lépett be, sírástól maszatos arccal. Néztünk egymásra. Tán már meg is halt az anyja? Akkor a kis copfos hebegve megszólalt:
-"Patikus bácsi, ne haragudjon rám. Részeg emberektől megijedtem, elejtettem az üveget és eltörött... de nincs több pénzem."
Lelkendezve újból elkészítettem az orvosságot... megsimogattam a ki copfost. És azóta hiszek és imádkozom.
(Bognár Cecil bencés egyetemi tanár jegyzete alapján )
Március 28.- Nagycsütörtök
A tengeri csillagok és a kisfiú
Egy férfi arra sétált, és rákiáltott a fiúra:
-„Fiacskám, minek dobálod vissza őket? Nem látod, hogy sok ezer tengeri csillag van a parton? Teljesen értelmetlen amit csinálsz, úgysem tudod az összeset visszadobni. Nem tudod őket megmenteni!”
A kisfiú elgondolkozott ezen, aztán a férfi felé fordult, felkapott egy tengeri csillagot, és így válaszolt:
-„Igen, tudom! De ezt ami a kezemben van, megmenthetem!”
És azzal a lendülettel jó messzire bedobta a vízbe.
Néha elcsüggedünk, mert képtelenek vagyunk megoldani a világ összes problémáját, vagy elérni, hogy minden barátunk és családtagunk Krisztushoz jöjjön, vagy megtenni mindent, amiről úgy érezzük, hogy Isten elvárja tőlünk.
De valamit tehetünk! És ez sokkal többet ér, mint a semmittevés!
Március 29.- Nagypéntek
Kalitka
George Thomas plébános volt New England (USA) egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával, és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte, és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:
„Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembejött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút, és megkérdeztem:
– Na, mit viszel magaddal?
– Csak ezt a három vacak madarat – felelte.
– Aztán mit akarsz csinálni velük? – kérdezősködtem.
–Hazaviszem őket, és szórakozom velük – felelte. Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
– De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?
– Ó, van otthon két macskánk – mondta a fiú –, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.
Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:
– Fiam, mennyit kérsz a madarakért?
– Nem kellenek magának ezek a madarak, atya. Hiszen ezek csak vacak szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.
– Mennyit akarsz értük? – kérdeztem ismét.
A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre, és egy pillanat alatt eltűnt.
Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.”
Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:
„Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. Sátán épp az Édenkertből jött, és büszkén dicsekedett:
–Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik, olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!
– Mit fogsz csinálni velük? – kérdezte Jézus.
–Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak, és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel, és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni – mondta a Sátán.
– Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?
– Megölöm őket! – felelte a Sátán.
– Mennyit kérsz értük? – érdeklődött tovább Jézus.
– Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!
– Menyit kérsz? – kérdezte újból Jézus.
A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:
– A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!
Jézus így szólt:
– Megegyeztünk! – aztán kifizette az árat...”
Ezzel George Thomas fogta a madárkalitkát, és lement a szószékről.
Március 30.- Nagyszombat
A torony lakója
A férj észrevette a cserebogarat. Óvatosan megszabadította a selyemszáltól és szabadon engedte. Lassan húzni kezdte a fonalat fölfelé. Egyre nehezebb lett. Azt is észrevette, hogy a végén egy cérnaszálhoz volt erősítve. Ezt is kitartóan húzta felfelé. Érezte, hogy a cérnaszál is egyre nehezebb lesz. Nem is csoda, hiszen annak a vége pedig egy zsinórhoz volt erősítve. Ahhoz pedig egy kötél volt kötve. A férfi megmenekült a gonosz király fogságából, mert a kötelet hozzákötötte az egyik oszlophoz és az éj leple alatt könnyedén leereszkedett a toronyból.
"A szeretet gyakran nem ismer mértéket, hanem mértéktelenül tékozolja önmagát. A szeretet nem érez terhet, nem veszi számba, többre igyekszik, mint amire az ereje futja, lehetetlent nem ismer, mert azt hiszi mindenre képes, és minden szabad neki."
(Kempis Tamás: Krisztus követése)
Március 31.- Húsvétvasárnap
A vasúti átjáró
Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.
Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében. Az autó csak jött tovább, úgyhogy az ember gyorsabban lengette a lámpást. A vonat már csak másodpercekre volt az átjárótól. A kocsi még csak nem is lassított. A férfi nem hitt a szemének, még erősebben lengette a lámpását. Az autó csak jött tovább. Már majdnem az átjáróhoz ért, és a vonat éppen áthaladni készült. Újra teljes erejéből meglengette a lámpást, ám az autó teljes sebességgel közeledett. Végül a férfi elugrott az útból, ahogy az autó tovább száguldott, és összeütközött a vonattal. Az autó minden utasa meghalt.
A nyomozás során a bánat sújtotta férfi azt mondogatta a hatóságoknak, hogy ő megpróbálta figyelmeztetni a közeledő járművet, de az nem állt meg. A nyomozást vezető tiszt így szólt az átjárónál dolgozó férfihez: „Uram, ön meglengette a lámpást, de elfelejtette meggyújtani!”
Jézus arra hívott el bennünket, hogy fények legyünk a világban. A mi feladatunk elvinni az Evangélium jó hírét, akinek csak tudjuk. De mit sem ér beszélni az embereknek Jézusról, ha a bennünk levő fény nem ég. Krisztus fénye nélkül kevés hatást gyakorolhatunk.