Történetek, Gondolatok Nagyböjtre  



Március 17.-
Nagyböjt 5. vasárnapja

A piros üveggolyó


A nagy gazdasági válság évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
-Hello Barry, hogy vagy?
-Hello Miller úr! Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki.
-Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
-Erősödik, napról-napra erősödik.
-Az jó. Segíthetek valamiben?
-Nem uram. Csak csodálom a babot.
-Szeretnél belőle hazavinni?
-Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
-Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
-Csak egy üveggolyóm van.
-Tényleg? Hadd nézzem csak.
-Tessék, itt van. Nagyon szép.
-Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
-Nem egészen... de majdnem.
-Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot, és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
-Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy mosollyal így szólt:
-Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, -és mindíg visszajönnek- Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a "csere" üzletét. Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
-Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat... Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.



A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább. Egy kívánságom számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben. Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt, mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.


NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED...


Március 18.- A kerítés melletti sír


William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.
Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjében.
-„Katolikus volt?” – kérdezte a pap.
-„Nem.” – felelték a katonák.
-„Akkor nagyon sajnálom. A temetőt az anyaszentegyház tagjai számára tartjuk fenn. De eltemethetik a barátjukat a kerítésen kívül. Gondoskodom róla, hogy gondozzák a sírját.” – válaszolta a pap.
-„Köszönjük, atyám.” – felelték a katonák, és eltemették barátjukat a temető mellett, a kerítés túloldalán.
Amikor véget ért a háború, a katonák még egyszer el akartak látogatni barátjuk sírjához, mielőtt hazautaztak. Emlékeztek rá, hol volt a templom, és a sír a kerítésen kívül. Keresték, de nem találták. Végül felkeresték a papot, hogy megkérdezzék, hol a sír.
-„Uram, nem találjuk a barátunk sírját.” – mondták a katonák a papnak.
-„Nos – válaszolt a pap – miután önök eltemették elesett bajtársukat, valahogy nem tűnt helyesnek a számomra, hogy ott legyen eltemetve, a kerítésen kívül.”
-„Akkor áthelyezte a sírját?” – kérdezték a katonák.
-„Nem” – felelt a pap. – „A kerítést helyeztem át!”

Pontosan ezt tette értünk Isten. Nem érdemeljük meg, hogy „a kerítésen belül” legyen a helyünk. Nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe kerüljünk, ha meghalunk. Isten azonban kegyelmesen elmozdította a kerítést. Elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, hogy mi is tagjai lehessünk örökkévaló családjának.


Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk.” (Róm 5,1-2.)
 

Március 19.- A kéz


Egy gyermeket elküldött bevásárolni az édesanyja. Pontos volt és figyelmes. A fűszeres, hogy megjutalmazza, levett a polcról egy nagy cukrosdobozt, kinyitotta és megkínálta a gyermeket:
-Vegyél kicsim!

A gyermek vett egy cukrot, de a fűszeres tovább bátorította: -Vegyél annyit, amennyi elfér a kezedben!
A gyerek nagy kerek szemeivel ránézett:
-Ó, akkor te vegyél nekem!
-Miért?
-Mert neked nagyobb kezed van.

Amikor imádkozunk, kéréseinket nem hitünk kicsinységével mérjük. Arra azonban jól emlékezzünk, hogy Isten keze nagyobb.


Március 20.-
A kezdő favágó


Volt egy munkanélküli fiatal fiú, aki végső elkeseredettségében favágónak jelentkezett. Amikor elment a felvételi elbeszélgetésre, a főnök azonnal baltát adott a kezébe, és próbára tette. A lelkes fiú pillanatkor alatt kivágott egy hatalmas fenyőt. Ez annyira megtetszett a főnöknek, hogy a fiú már a következő héten munkába állhatott.

Eljött a hétfő, és az ifjú favágó lelkesen nekilátott a munkának. Nagyon élvezte, és mindent megtett, hogy ő legyen a kollégái közül az első. Sokszor még az ebédszünetet is feláldozta, hogy több fát tudjon kivágni. Az első nap kétszer annyi fát vágott ki, mint a többiek.

Amikor eltelt egy hét, az igyekezet megmaradt, de végül mégis az új fiú vágta ki a legkevesebb fát. A főnök magához hívatta és azt mondta:
-„Te gyerek! Megnéztem a heti teljesítményedet, és messze alulmarad a többiekével szemben. Ha ezt így folytatod, akkor ki leszel rúgva!”
-„De én tejes erőmmel dolgoztam, és még az ebédszüneteim közül is feláldoztam néhányat. Megállás nélkül dolgoztam, még csevegni sem álltam le a többiekkel.” – válaszolta kétségbeesetten a fiú.
-„Mondd te gyerek! Élezted-e a fejszédet a héten, akár egyszer is?” – kérdezte a főnök.
-„Azt nem, Uram. Annyira keményen hajtottam, hogy arra nem akartam pazarolni az időmet.” – mondta szégyenkezve a fiú.

Vajon te hogyan végzed az Úr szolgálatát? Úgy mint ez a favágó? Számunkra az imádság a fenőkő, mely élessé tesz, és sikeressé a mindennapokban. Ha csak robot módjára hajtunk, de nem szakítunk időt Istenre, akkor eltompulunk, és keserves nyögve nyeléssé válnak a mindennapjaink. Szánjunk időt az Úrra, és engedjük, hogy Szentlelke által megélezze tompa lelkünket.

Március 21.-
A lakatlan szigeten


Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle.

A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
-„Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott Istenhez.


Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének!

Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.

-„Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” – felelte a kapitány.

Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De ha bízunk Istenben és hozzá fordulunk, minden negatív történésre lesz egy pozitív válasza!


Március 22.-
A legszebb könnycsepp


Angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!

Szomorú volt az angyal, mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát.
Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.

Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:

- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.

Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bándd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani.

Március 23.- A logika vizsga

Egy nagy egyetem kezdő logikai kurzusán a professzor szokatlan ajánlatott tett a záróvizsgára készülő diákoknak.
A vizsga napján annyi információt hozhatnak magukkal, ami egy füzetlapra ráfér.”
Minden diák egész héten kemény munkával igyekezett a lehető legtöbb adatot ráírni egy A4-es papírra.

Az egyik diák azonban besétált a terembe, letett egy A4-es papírlapot a földre, és egy haladó logika osztályba járó diákot állított a papírra. Ez a diák mindent elmondott neki, amit csak tudnia kellett. Az eredmény az lett, hogy ő volt az egyedüli diák az osztályban, aki ötöst kapott.

A végső záróvizsga akkor lesz, amikor meg kell állnod Isten előtt, és Ő megkérdezi:
Miért kellene örök életet adnom neked?”
Te egyedül nem tudsz átmenni ezen a vizsgán. Akármennyit tudsz, nem tudod a helyes választ erre a kérdésre.
De van valaki, aki odaáll helyettünk, és helyesen válaszol. Ő Jézus Krisztus, a Megváltó!

Amikor Jézus meghalt a bűneinkért, vállalta a nekünk járó egyest, hogy mi ötöst kaphassunk. Jézus a keresztre ment, hogy meghaljon a bűneinkért, és ez lehetővé teszi számunkra, hogy tökéletes eredménnyel álljunk Isten elé. Ahogy János apostol írja:

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (1Jn 2,1-2.)