Kéthelyi Plébánia Honlapja

Március 10.- Nagyböjt 4. vasárnapja

Az Ember elment a Bölcshöz

- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT! Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha... Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?

- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél. Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát...

Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen láttad, mi rejlik bennük!


Március 11.- Miért van az ember szíve rejtve...

Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
-Miért búsulsz? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, a remete mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.
-Elhagytam a szívem. -pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.
-A szíved? - csodálkozott a vén remete.
-Igen - azt! - hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta a feltündöklő fényáradatban. A gyermek szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna az öreg remete kezeit. És mikor azok széttárultak -lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.
-Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide kérlek! Ezentúl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!
A gyermekvidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.
-Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.
-Rendben -egyezett bele. A remete elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből -és a fiú mellkasa felé haladt. A gyermek leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve felé, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.
-Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? -értetlenkedett.
-Figyelj rám! -az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott.
-Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább -és ezt már nem veheti el senki sem.
A gyermek eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
-Köszönöm! -nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. A remete pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott -majd egyszer megérti.
Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek -újból és újból.

Az elmúlt esztendőben, esztendőkben, a te szívedbe hány nevet véstél be? És hányat töröltél ki onnan gyűlölködő, haragos felindultságodban?
Megnyugtató szavaid, és jótetteid által hány rászoruló, szeretetedre éhező embernek mondtad el, hogy szereted?


Március 12.- Az utolsó pillanat...

A II. világháború egy elesett katonájánál találták ezt a papírtöredéket.

Uram, te tudod, hogy gyermekkoromtól fogva azt mondták nekem, hogy nem létezel. De ezen az éjszakán, a lövedékektől feltépett kráter alján feküdve rám borult a csillagos ég, feltámadt előttem a teremtés szépsége és felismertelek Téged, hogy létezel.

Egy ember, aki a 11. órában figyelt fel a hívásra és szinte az utolsó pillanatban kezdett el hinni a Jóistenben.
Szerintem, megkapta az egy dénárt, az örökélet dénárját.

Őszintén örülünk annak, hogy kezdettől fogva hívők vagyunk? Fejlődik hitünk és Isten iránti szeretetünk?


Március 13.- Amíg nem késő

21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: "Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek.”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak, nem más volt mint az édesanyám, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána.
-"Mi történt, jól vagy, minden rendben?" -kérdezte aggódva.
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még.
-"Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni. Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy "Nagyon szeretném, ez nem is kérdés."
Azon a pénteken, ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál, egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal.
-"Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak"- szólt egyből, ahogy beült az autóba. "Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon."
Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt, mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint ahogy egy igazi anyának kell. Miután leültünk, elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán.
"Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked, amikor kicsi voltál" - mondta, majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön.
Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb., tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz, ezt mondta:
-"Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam?"
-Mondtam legyen, semmi gond.
-"Milyen volt a randi?" kérdezte a feleségem, mikor hazaértem.
-"Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem"- válaszoltam neki lelkesen.

Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: "Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!"


Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: "Szeretlek" és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő!


Március 14.- Miért hiszi, hogy van Isten?

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:
-Miért hiszi, hogy van Isten?
-Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk.
Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No, de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális.
-Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését?
A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének:

“Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter.
(Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!)
A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet.
Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.”

Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.
-Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték.
-Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.
-Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.
A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el.
-Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit.
Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el.
Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:
-Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte:
-Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.

A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz:
-Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával!
Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit.
Köszönöm, hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát.
Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik!

„Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk.”                                                                         (Róm 1,20)

Március 15.- Két választásod van!

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:
-Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?
Sándor azt válaszolta:
-"Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.
Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását, vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam."
-"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." -szóltam közbe.
-"De, egyszerű. - mondta Sándor, az élet csupa választási lehetőségből áll.
Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek.
Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett.
Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában.
Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.
Azt válaszolta:
-"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.
-"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
-"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" - akartam tudni.
Sándor folytatta:
-"Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: Halott ember. És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."
-Mit csináltál? - kérdeztem tőle.
-Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.
Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom.
Mély levegőt véve visszaordítottam: A gravitációra! Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam.
Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásának is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.

Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.


Március 16.- A mag

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat. Ezt mondta nekik:
"Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam akövetkező vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit."
A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:
"Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató."
Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet éskomposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett. Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcotvallott. Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.
Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta anövényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. A feleség azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt. Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban.
"Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak." Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta:
"A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!"
Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét. A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette:
"Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.
"Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek. A vezérigazgató akkor azt mondta:
"Egy évvel ezelőtt az itt lévők közülmindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magotadtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből. Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!"

"Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később aratni.
Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek."