Történetek, Gondolatok Adventre  



December 25.-Karácsony

Tóthárpád Ferenc: Eljött szent Karácsony

Angyal szólt: „Ha megszületik,

Jézus legyen neve,

s áradjon az emberekre

minden szeretete!


Szegénység lesz gazdagsága,

szerénység: hatalma.

Felsír, s három bölcs siet majd,

hogy megvigasztalja.”


És egy éjjel gyermeksírás

szakadt fel a fényre.

Mária mély sóhajtása

ráfagyott a dérre.


Aztán jöttek jó pásztorok,

együtt örvendeztek

„Isten fia megszületett,

hogy megváltson minket!”


Nem volt meleg takarója,

nem volt díszes ágya.

Jászol-meleg dédelgette,

csillag járt nyomába’.


Csak néhányan figyeltek rá

szerte a világon.

Egyedül az Isten tudta:

eljött szent karácsony!



December 24.

Mások hibáinak kijavítása

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát. Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

- Az lehetetlen - mondta a fogadós. Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.

- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.

- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?

- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs. Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett. Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

Aki szeretetben él, nem büszke, - nem akar másokon uralkodni,
nem halljátok soha, hogy hibáztatna, - vagy gúnyolna másokat.
Nem kutat mások szándékai felől.
Nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik,- mint mások,
és soha nem tartja többre magát embertársainál.
Aki szeret, az amennyire csak lehet, - elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.



December 23.-Advent 4. vasárnapja

Tóthárpád Ferenc: A Negyedik Gyertyaláng

Az a bizonyos este ugyanúgy kezdődött, mint a téli szünet bármely más estéje. A fehér háztetőkön ünnepélyesen csillogott a holdfény, minden csendes volt, csak a szomszéd kutyák csaholása hallatszott néha. Hetek óta vastag hó takarta a tájat. Ahogyan minden este – és reggel–, a madarak most is odagyűltek a kisszoba ablakpárkányára, hogy felcsipegessék a magokat. Csőrükkel szapora ütemet doboltak a bádogon, mintha azt üzenték volna:

– Apró magot szórjál, jó tettedért jót várj!

Adrienn, a gondos kislány, most sem felejtette üresen az etetőt. Figyelte a madarakat, jól ismerte őket. Miután az utolsó is elrepült, a párnájába fúrta kis fejét, s a csillagszórós szentestére gondolt. Napközben az adventi koszorún három láng pislákolt, és már csak egy éjszaka volt hátra ahhoz, hogy az utolsó gyertyát is meggyújthassák.

Ez a várakozás azonban más volt, mint az előző évben. Kevés szóval telt a karácsonyi szünet. Apa, a kislánya és a kisfia csendben, óvatosan jártak a lakásban, a televízió is csak alig hallhatóan szólt este, amikor odaültek az édesanya ágya mellé. Korán lefeküdtek, pedig az álom nehezen lett úrrá a gondolataikon.

Mint az elmúlt hetekben mindig, édesapjuk kis idő múlva megigazította a gyerekek takaróját, és puszival kívánt jó éjszakát. Adrienn még mindig nem aludt. A félig nyitott ajtón át odaintett anyukájának. Hangtalanul kívántak egymásnak mielőbbi szép álmokat.

Az apa újra megsimogatta Adrienn buksiját, és az ajtó felé indult.

– A negyedik gyertyát Anya gyújtsa meg! – szólalt meg váratlanul a kislány, és reménykedve nézett az édesapjára.

– Tudod, hogy nagyon beteg, a doktor bácsi is azt mondta, hogy nem kelhet fel. Napok óta lázas. Azért ne félj, majd meggyógyul – válaszolta az apa, de vigyázott arra, hogy tekintete ne találkozzon a kislányáéval.

A csend lassan mindent betakart, de Adrienn hiába erőltette, nem tudott elaludni. Arra gondolt, hogy mennyire megváltozott az életük, amióta az édesanyja ágyban fekszik. Azóta már egyedül tart rendet a szobájában, és nem szórja szét a holmijait a lakásban, sőt még Balázsnak is segít elpakolni. Egy kis huncutság ült ki az arcára, amikor eszébe jutott, hogy az apukája milyen ügyesen mosogat, és hogy már azt is megtanulták, hogy a fehér és a színes ruhákat külön kell mosni. Gondolatai még sokfelé kalandoztak, aztán nagyot sóhajtott, és egy kockás füzetet vett elő. A kisvillany fényénél, göcsörtös betűkkel írni kezdett. Hosszú ideig tartott, amíg végzett a néhány sorral. Néha elgondolkodott azon, hogy egy-egy szót hogyan kell leírni, itt-ott véletlenül átbökte a ceruza hegyével a papírt, de végül elkészült a levéllel. Óvatosan kitépte a lapot, apró borítékot készített belőle, olyant, amilyent még az év elején, az első osztályban tanultak meg hajtogatni. Már nagyon álmos volt, de kikecmergett az ágyból, kinyitotta a kisablakot, friss magot szórt az etetőbe, s a párkány és a tálka közé odatette a papírt. A hűvös szél befújt a szobába, néhány hópelyhet hozott magával. Gyorsan becsukta az ablakot, bebújt az ágyba és a fejére húzta a takarót. Összekulcsolt kezekkel aludt el. Egy kisfiúról álmodott, aki jászolban született, és álmodott még arról a madárról is, amelyik mielőtt elrepül a párkányról, mindig bekopog az ablaküvegen.

A reggeli napfény a redőny rései között lopózott be a szobába. Sugarai éppen a gyerekek arcára vetődtek. Hunyorogva ültek fel az ágyban. A konyha felől halk neszek hallatszottak.

– Apa biztosan valami finomat készít – gondolták, s már a szájukban érezték a meleg kakaó ízét. Adrienn a levélről is megfeledkezett, kiugrott az ágyból, hogy mielőbb bevihesse anyukájának a reggelit. A konyhában nagyon meglepődött. Hihetetlen boldogság töltötte el, amikor az ünnepi asztalnál ott találta az édesanyját is:

– Gyere, ülj ide mellénk! Már jobban érzem magamat – mondta az édesanyja, és hosszasan megölelték egymást. Balázsnak is felderült az arca, el sem akarta engedni anyukája nyakát.

A friss kalács illata betöltötte a konyhát. Nagyokat kortyoltak a kakaóból, és sokáig beszélgettek, mint azok az emberek, akik hosszú idő óta nem látták egymást. Még soha ilyen vidám reggel nem köszöntött rájuk. Az adventi koszorún a negyedik gyertya lángja is fellobbant. Csak Adrienn vette észre, hogy a pislákoló fények ismerős ütemre remegnek: „apró magot szórjál, jó tettedért jót várj!”



December 22.

Mi van a szívünkben?

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén...

A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta.

- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.

- Athéni vagyok.

- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.

- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.

- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.

- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.

- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:

- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy.

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.


A lélek sugárzása, széppé varázsolja az embert.

Az ember szépsége, összhangot teremt a házban.

Az otthon összhangja, rendet teremt a hazában.

S ha az országban rend honol, béke köszönt a világra.”

(Kínai közmondás)



December 21.

Bruno Ferrero: A kérdőjel

Volt egyszer egy kérdőjel. Kecses termete és – mint általában a kérdőjeleknek – nagyon intelligens ábrázata volt. Egy ideje azonban szomorúan, elkeseredve, csalódott szívvel járta az országot. Úgy tűnt, már senkinek sincs rá szüksége. Mindenki egyre inkább legádázabb ellenségéhez, a felkiáltójelhez csatlakozott. Mindenki kiabált: „Előre! Áll meg! Mozogj már! Szedd a lábad!”

A felkiáltójel az erőszakos emberek jele és most ők uralják a világot.

Az országutakon és a városi utcákon, ahol a kérdőjel egykor úgy járt-kelt, mint egy király, most senki sem kérdezi meg a másiktól: „Hogy vagy?”, csak odavetnek egy „Szevasz”-t. Már nem fordul elő, hogy megáll egy autó, leeresztik az ablakot és megkérdezik: „Bocsánat, jó irányba megyek Róma felé?” Manapság mindenki GPS-t használ, ami határozottan osztogatja az utasításokat: „Az első leágazásnál jobbra!”

Belefáradva a céltalan kóborlásba, a kérdőjel egy családnál húzta meg magát. A gyerekek mindig is szerették a kérdőjeleket.

De ebben a családban volt egy apa meg egy kamasz fiú, akik egész nap felkiáltójelektől hemzsegő szócsatákat vívtak egymással.

- Sose hallgattál meg!

- Nem érdekel, mit gondolsz! Itt én parancsolok!

- Elegem van ebből! Elmegyek innen örökre!

A végére az apa csak legyintett egyet, kimerülten és csalódottan, a fiú pedig megalázva és elnyomva érezte magát, ami még agresszívabbá tette. És mindketten szenvedtek, mert nincs kínzóbb fájdalom annál, mint fizikailag közel, de lelkileg távol lenni valakitől.

A kérdőjel lesben állt a lámpaernyőn és az első adandó alkalommal akcióba lépett.

Az apa összeráncolt homlokkal és ökölbe szorított kezekkel készül a visszavágásra, de a saját maga legnagyobb meglepetésére ez szaladt ki a száján:

- Mit gondolsz erről?

Először a fiú is csak hallgatott meglepetésében.

- Tényleg tudni akarod, papa?

Az apa bólintott. És végre beszélgettek egymással.

A végén majdnem egyszerre tették fel a kérdést:

- Szeretsz még engem?

A kérdőjel örömében cigánykereket vetett a lámpaernyőn.


Advent a várakozás ideje. És a várakozás mindig kérdésekkel van, - vagy legalább kellene, hogy legyen - tele. Lehet ez az idő alkalmas arra, hogy Istentől és egymástól merjük megkérdezni: Szeretsz engem?



December 20.

Bruno Ferrero: A bárány

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb.

Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.

Elmesélte bánatát a Teremtőnek.

- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.

- Igen, jó lenne. - volt a válasz.

- Megfelelne egy pár erős agyar?

- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

- Akkor két hegyes szarv, talán?

- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.

- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?

- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.

- Talán akkor két erős pata?

- Az sem kell, mert lónak néznének.

- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?

- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.

Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva.

Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: a képesség, hogy másokat szeressünk, vagy helyet engedjünk mások szeretetének.

Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.


December 19.

Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe

1. egy jó szót szólni

2. egy beteget felvidítani

3. valakinek kezet nyújtani

4. óvatosan csukni be az ajtót

5. apróságoknak örülni

6. mindenért hálásnak lenni

7. jó tanácsot adni

8. egy levél megírásával örömet szerezni

9. apró túlzásokon nem rágódni

10. jogos panaszt nem melegíteni fel újra

11. nem tenni szóvá, ha a másik hibázik

12. nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk

13. levert hangulatot nem venni komolyan

14. nem sértődni meg egy félresikerült szón

15. megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra

16. együttérző szó a megalázottnak

17. egy-egy tréfás szó a gyermekeknek

18. becsületesen elismerni az elkövetett helytelenséget

19. örülni a holnapi napnak

20. bizonyos dolgokra aludni egyet

21. mindenre rászánni a kellő időt és gondot

és MINDENBEN és MINDENKIHEZ szeretettel lenni!


December 18.

Az arany csomagolópapír

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a fa alá. Amikor szenteste az apja meglátta az ajándékot, kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának:

- Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.

- De apa - így a lány - hiszen ez a doboz nem üres, tele van csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra.

Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki. Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az arany dobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot vett ki belőle így emlékezve az ő gyermekére, aki azt odatette.

Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal gyermekünktől, családunktól, barátainktól, Istentől!


December 17.

Kismadár

Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a vadásznak, hogy ha szabadon engedi, három felbecsülhetetlen értékű tanácsot ad neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba. A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon abba, amit közvetlenül érez és tapasztal. A vadász úgy gondolta, hogy ez is jó tanács, és engedte, hogy a madár felszálljon egy közeli fára. Amint ez megtörtént, a kismadár harsányan nevetve felrepült. A vadász utána kiáltott, és megkérdezte, mi olyan mulatságos, mire a madár így válaszolt:

Ha tudnád, hogy nálam van a világ legértékesebb gyémántja, nem engedtél volna el. És még jobban nevetett.

A vadász dühbe gurult, és kiabálni kezdett, hogy a madár azonnal jöjjön vissza. A madárka persze, ügyet sem vetett rá.

- Hát jó, de akkor legalább tartsd be, amit ígértél-mondta. Halljam a harmadik tanácsot!

- Ugyan miért mondanék neked bármit is, te ostoba, amikor az első két tanácsomat sem fogadtad meg, hiszen nem hagyod csak úgy jönni és menni a dolgokat. Nézd, hogy dühbe gurultál és próbálsz újra megfogni. És az érzékeidben sem bízol, különben felfognád, hogy egy olyan apró madár, mint én nem rejtheti el apró testében a világ legértékesebb ékkövét. A madár nevetve elfordult, hogy elrepüljön.

-Mivel nem az első két tanácsom szerint cselekedtél, nem vesztegetem rád a harmadik bölcsességemet. Azzal messze szállt.

Ezzel tulajdonképpen megadta a vadásznak a harmadik és egyben legjobb tanácsot is:

- Bármilyen tanács felesleges, ha nem fogadjuk meg!



December 16.-Advent 3. vasárnapja

Ha megdobnak kővel

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka, és a félretett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet, ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

„Te normális vagy, kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”

„Bácsi kérem, ne haragudjon!” - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

„Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”

És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

„Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem javíttatta ki a horpadást. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt kövessünk el.

Jézus halk, szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az, amit éppen véghez akarunk vinni stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra, vagy megvárod, míg megdobnak kővel?